Jobb mindent eldobni és táncolni, vagy lótuszvirágban ülni? A tudatosság különböző módjai akarva-akaratlanul és tudattalanul. Hogyan keressük tehát a szabadságot, és hogyan találjuk közelebb, mint gondoltuk.
A világ tele van technikákkal, könyvekkel, bölcsekkel és rendszerekkel. És még sok minden más, de ma arról, ami a psytrance kultúra egyik elemét képezi, és sok más, elsősorban minden egyéni keresés a stressztől való megszabadulással, a béke és az élet értelmének megtalálásával, a belső gyermek és a teremtés energiájának felszabadításával kapcsolatban.
A legrégebbi módszerek közül sok, valamennyi kontinens törzseiből származó módszer a transzba esés módszereivel foglalkozik. A történelemben szerepelt a természetes gyógyászat, a tudatos légzés gyakorlása, a kreatív folyamatok inspirációja vagy eksztázisa, a fájdalom határainak átlépése, a szülés, a rituálék és a tánc. Ezek az utak lehetővé teszik számunkra, hogy belelássunk a dolgok természetébe, elérjük a kollektív tudatosságot, integráljuk a férfi és női elemeket, az egységet a természettel és az eredettel, és így önmagunk alapjával. Azért vannak, hogy értelmet adjanak a létezésünknek.
A pszichedelikus állapotok lehetővé teszik a személyes és kollektív energiához való hozzáférést, és ezzel együtt az összekapcsolódást, a termékenységet, a regenerációt, az együttérzést, az összetartozás érzését. Az önátadásból származó benyomások inspirálnak, mozgósítanak, táplálnak és megérintik az emberi természet gyökerét. Ezek mély, téren és időn túli tapasztalatok, de egyben napi munka is az odafigyelésen és az integritás érzésén.
A figyelmetlenség mint út a tudatossághoz
A transz az emlékezés állapota, egyfajta buzgalom a cselekvésben, és ezáltal a múlt és a jövő elfelejtése. A transzban lévő ember megszűnik elmének lenni, amely folyamatosan emlékszik a múltra és elképzeli a jövőt. Az elme azon dolgozik, hogy megakadályozza a tudattalan, és így a semmiből való származás benyomását. Ennek érdekében olyan emlékeket idéz fel, amelyek az embert belehelyezik az ő történetébe. A múlton való merengés a fájdalomtól és a jövő nemlététől való félelem, ez egy túlélési program.
Annak elfogadása, hogy a jövő ismeretlen, lehetővé teszi, hogy megszabaduljunk a múlt kétségbeesett narratívájától, és így a kínzó emlékektől, összehasonlításoktól, félelemtől. Mi köze mindennek a tánchoz?
A tánc egy kifejezési módszer, és ezek adnak hangot annak, ami bennünk rejtőzik. Amikor kifejezzük magunkat, másképp működünk, mintha csak befogadnánk és kiszűrnénk az ingereket. A kifejezés olyan, mintha becsuknád a szemed. Egy pillanatra csak mi és a belsőnk számít. Tánc közben gyakran becsukjuk a szemünket, és belépünk a saját belső terünkbe. Elengedjük a külső ingerekhez való kötődést, intuitív módon mesélünk magunkról. Amikor elengedünk mindent, tiszta öröm marad.
Az intuitív tánc a test és az elme blokkjainak feloldásához vezet. Ez egy módja lehet annak, hogy megtaláljuk magunkat az emberek között, a hangokban, de annak is, hogy megtaláljuk magunkat önmagunkban vagy másokban. Különösen, amikor tánc közben kinyitjuk a szemünket, és örömmel tapasztaljuk, hogy a pulzusunk ugyanabban a ritmusban ver, hogy a testek ugyanazt a történetet mesélik el. Mik vagyunk mi; A cselekedetek és a másokkal való interakciók összessége?
Minél hosszabb ideig táncolsz vagy szenteled magad bármilyen cselekvésnek, annál inkább elveszíted azt a gondolatot, hogy te vagy a gondolat. Itt és most lélegzel, a lélegzeted arra szolgál, hogy mozgasd a tested, hogy élj. El akarsz mesélni magadról egy történetet másoknak, magadnak. Zenét akarsz mutatni a szívednek és az érzékeidnek, magadnak és másoknak. Minél intuitívabban mesélsz, annál inkább eggyé válik a történeted a körülötted lévő történetekkel, annál inkább mindannyian az általad érzékelt hangok történetét meséled.
Eggyé válsz a zenével, a földdel, az éterrel, minden ingerrel és benyomással, amelyek az intellektuális apparátus által nem szűrt módon, úgy érkeznek hozzád, ahogy vannak, közömbösen, de szeretve is. Ugyanez történik egy szörfössel a deszkán, aki szenvedélyesen élvezi a szenvedélyét, álmodozó az álmai között. Eggyé válsz a megismeréseddel, és végül az univerzummal. Az első lépés gyakran az, hogy reagáljunk a zenére, és távolítsuk el az akadályokat és blokkokat azzal kapcsolatban, hogy hogyan nézünk ki tánc közben, vagy mit szeretnénk elérni. Végül, nem egy tervet, egy rendszert hajtasz végre, valamit, ami nem te vagy.
Érzelmesség helyett az érzékiség suttogását is megvalósíthatja. Nőies elem, amely nem korlátozódik a női testre. Ez minden lélek része, amelyben a tudatos, elfelejtett, táplált és elfojtott dolgok egymás mellett táncolnak vagy csatát vívnak.
Atlantisz
Úgy érezzük, hogy valóban a világ szerves részei vagyunk, miután átadtuk magunkat az ilyen állapotoknak, vagy inkább elidegenedve érezzük magunkat az ezen a menedéken kívüli világban? A megfelelően gyakorló ember hozzáállása, gondolatai és tettei által visszhangozva, vajon teremt-e egy puha takarót, amelyre a körülötte lévő világ is ráülhet? Vagy talán ez a gonosz világ gúnyt űz a naivitásból és a szuggesztivitásból? A személyes boldogság önzőségével vádolni?
Sámán szertartások, rituális táncok, meditatív templomok csakis Atlantisznak tűnhetnek. Egy mitológiai föld, amelyet egy gát vesz körül a lakói energiájától és egyúttal a házigazdáitól. Ha kilépsz a páncélterméből, kétségek merülhetnek fel, hogy valaki ellopja-e a hátizsákodat, amikor csodálkozva ülteted a százszorszépeket. A körből való kilépés, a mindennapi életbe való visszatérés elhomályosíthatja azt a bizalmat és erőt, amelyet ez a részvétel adott. Kár, hogy el kell szigetelni az ilyen tereket, mert azt akarom kiabálni, hogy itt föld és szellem van. Kár, hogy a zónán kívül megjelenve nem hordok magammal egy kristályt Atlantisz energiájával. Szerencsére a szabadság és az elfogadás állapotát a mindfulness napi gyakorlása révén megőrizheted magadban.
Felszabadítási technika
Sok filozófia beszél hasonló módon ugyanerről, az önátadás mechanizmusáról, amit David R. Hawkins orvos, pszichiáter és filozófus után magyarázok el:
Hagyd, hogy érezd, add fel, ne változtass semmin, ne moralizálj, ne blokkolj, ez csak egy érzés. Milyen energia áll mögötte? Nincs rá szükséged, köszönöm, búcsúzz el tőle. Engedjük el az ellenállási szándékot, az ellenállás az, ami az érzést tartóssá teszi, nem értünk egyet azzal, amit érzünk, nem értünk egyet azzal, akik vagyunk. Az vagy, amit akarsz, mostantól kezdve egy csettintésre, nem teszel erőfeszítést, csak önreflexiót. Ha mosolyogsz magadra, könnyebben fogsz mosolyogni másokra. Ha elfogadod magad, akkor megengeded mindenkinek, aki körülötted van, hogy önmagát adja. Engedd el a harcot, gondolj inkább a tanulásra, az álmok megvalósítására, a prioritások meghatározására.
A kezdő érzés átmegy a következőbe, nem olyan erősbe, és ezek fokozatosan, akaratod közreműködésével eltűnnek. Ez egy olyan folyamat, amelynek során megszűnünk függni bármitől, csak önmagunktól. A boldogság egy döntés, néha könnyebb, néha nehezebb, mert az élet másképp megy, de minél könnyebb számodra, annál könnyebb átállni a boldogság módjára, és minél nehezebb számodra, annál jobban vágysz erre a boldogságra.
Tudod, érzed, hogy a boldogság mindenki számára elérhető, ez a vágyak a test és a félelem az elme, hogy azt mondják nekünk, hogy nem, félrevezet minket. Bevezetik azt az illúziót, hogy a boldogság valamitől függ, hogy ki kell érdemelni, üldözni kell, áldozatokkal kell fizetni érte, ki kell érdemelni. E gondolatok mögött azonban, amelyek a kemény munka erkölcsileg szép kultuszát hajtják a fejünkbe, materialista célok húzódnak meg. Milyen gyakran a kemény munka a státuszról és a birtoklásról szól, nem pedig a másoknak adott szeretetről, még a legellenállóbbaknak is. Milyen gyakran az áldozatvállalás az a keserű elutasítás, hogy egy tárgyat egy másikért birtokoljunk, nem pedig az, hogy egyáltalán feláldozzuk azt. Milyen gyakran a megérdemlés a mi elképzelt céljainkról szól, nem pedig egy ügy vagy egy segítségre szoruló ember megérdemléséről. A boldogság túl gyakran függ ezektől az illúzióktól.
Jézus azt mondta, hogy „a világban kell lenni, de nem a világból”. Buddha arról beszélt, hogy kerüljük az e világ jelenségeihez való ragaszkodást. Tehát csak add fel magad, felejtsd el, amikor nevetsz, táncolsz, szeretsz vagy meditálsz.
Ülj le és lélegezz
Mindent az értékelés szempontjából érzékelünk, ez a félelem. Mindig mi választjuk a hozzáállást. Ez nem a karma, hanem a mi döntésünk. Nem az életünk célja, hogy a lótuszvirágban üljünk a koronacsakrával lebegve, az univerzum teremtő intelligenciájával, és nem azért vagyunk itt, hogy szenvedjünk. Ez a félelem és a szenvedés azért van itt, hogy kiszabaduljanak belőlük. Nem szabad elfelejtenünk, hogy ehhez nincs szükségünk semmi különlegesre, minden, amire szükségünk van, bennünk van. Az érzelmek a hit megerősített megnyilvánulásai, ezért húznak és aktiválnak.
Te és a boldogságod nem okoz szenvedést azoknak az embereknek, akik szintén megtalálják azt magukban. Szabadon választhatunk hozzáállást. Haraphatunk és önthetünk epét másokra, irigységet, haragot és félelmet, és megadhatjuk magunknak, és ezáltal másoknak is a boldogsághoz való jogot. A boldogsághoz vezető legfontosabb út 40 cm – a fejből a szívbe vezető út. Ez egy állapot és egy választás.
Senki és semmi sem áshatja alá a boldogságodat. Senki vagy semmi kívülről nem adja ezt neked. Ez benned van. Minden, amire szükséged van, nem szól semmi külső dologról. A boldogság olyan, mint egy séta az erdőben. Sétálsz, és nem mész az út szélén lévő útra.
Eléggé el akarod hinni, hogy boldogan nevess, hogy nem érdekel. És bár az Atlantisz nyitva van, ha még nem állsz készen arra, hogy elmerülj, maradhatsz a felszínen, és még mindig vizet vehetsz a szádba.
Zuzanna Sadowska
Elmélkedések az „Elengedés” című könyv alapján: Hawkins és a „Psychedelic Mysteries Of the Femenine” című könyv alapján.
